35 éves a CPA-technológia

“A JOURNEY WITH LASERS & PHYSICS AT HIGH INTENSITIES” konferencia programja

2020. február 14-én Párizsban a CPA-technológia harmincötödik évfordulójának alkalmából megrendezésre került az “A JOURNEY WITH LASERS & PHYSICS AT HIGH INTENSITIES” nevű konferencia. Gérard Mourou és Donna Strickland az eljárás megalkotói munkásságukért 2018-ban fizikai Nobel-díjat kaptak. Gérard Mourou professzor felkérésére Dr. Ratkay-Traub Imola – mint a femtoszekundumos laser első humán alkalmazója – is előadást tartott.

Dr. Ratkay-Traub Imola szemész főorvos 1990-ben elsőként csatlakozott az első Magyar Excimer Lézer Kutatócsoporthoz. Az elsők között volt Magyarországon, aki LASIK beavatkozást hajtott végre. A világon először végzett a corneán 1998-ban intrastromális ablaciót, majd 1999-ben femtoszekundumos lézerrel vágott – lebenyt FemtoLasik=IntraLasik műtéthez rövidlátó és túllátó páciensek kezelésére, – lebenyt és intrastromális lencsét nagyfokú rövidlátók kezelésére (FLK), valamint intracorneális gyűrűbeültetést (ICR) végzett. 2001-ben kapta meg az IntraLase cég a corneában lebenyvágáshoz (IL) és alagút-vágáshoz (ICR) az FDA engedélyt. Azóta femtoszekundumos lézerrel a szaruhártyában több mint 19 millió műtétet végeztek világszerte. Ezen területen kifejtett úttörő munkásságáért mondott köszönetet a Nobel-díjas professzor Ratkay Imola szemész főorvosnak és Juhász Tibor fizikus professzornak, aki az általuk előállított ultragyors hullámú lézerből szemészeti lézereket fejlesztett ki.

 104205763_4315631205114495_388838612793968220_n  104264207_4315630498447899_4071613972038422880_n
 104238651_4315632158447733_2013352879271983735_n  83346623_4315631598447789_6367883422180979854_n